2017. június 22-25. között a parajdi Urbán Andor Konferencia központ adott otthont a II. Közéleti tábornak.
A táborban több olyan közéleti szereplő illetve ifjúsági vezető vett részt, akik a négy nap alatt összesűrítve bár, de kellő hatékonysággal beszéltek arról a fiataloknak, hogy a siker egyik legfontosabb alappillére a megfelelő motiváció. Azt, hogy a meghívottak előadásaik mennyire voltak hitelesek, mi sem bizonyította jobban, mint a téma iránt mutatott lelkesedésük, odaadásuk, hozzáállásuk.
A II. Közéleti tábor résztvevői nemcsak életkorukra vonatkozóan mozogtak színes skálán, hanem foglalkozásukat illetően is. A 18-29 év közötti fiatalok között volt diák, óvónő, de intézményvezető is. Ők alkották azt a közönséget, akik a délelőttök folyamán meghallgatták a meghívottak előadásaikat, majd az ebéd és a délutáni rövid pihenő után workshopokon, fórumbeszélgetéseken vettek részt. Ezek az alkalmak kiváló lehetőséget nyújtottak arra, hogy a résztvevők ne csak az előadóktól, hanem egymástól is tanulhassanak, hiszen itt adódott lehetőség arra, hogy egymás előtt megnyílva, bátran beszéljenek eddigi közösségi életbe fektetett munkájuk során felmerült buktatókról, nehézségekről. Ugyanakkor arról is kötetlenül tudtak beszélgetni, hogy mit tartanak sikernek, és miről gondolják úgy, hogy mindenképp szükségesek ahhoz, hogy egy közösség több síkon fejlődni tudjon.
Az, hogy a táborban 22-en vetten részt, abszolút a csapat előnyét szolgálta. Hamar kialakult a családias hangulat, sokkal hamarabb nyíltak meg egymás előtt résztvevők, és sokkal bátrabban tették fel kérdéseiket. A visszajelzések alapján mindenki hasznosnak tartotta, hogy részt vett a II. Közéleti táborban, elmondásuk szerint sok hasznos információval tértek haza.
A rendezvény nem jöhetett volna létre a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT segítsége nélkül, ezúton köszönjük támogatásukat!