piciSófár

A piciSófár talán azokból a gyererekekből áll, akik nagyon fiatalon dícsérik az Urat. Olyan gyerekek, akik között a legfiatalabb 5 éves, a legidősebb 11 éves, de ennek ellenére vállalják azt, hogy az Úrnak szolgáljanak, Őt dícsérjék tiszta gyerekszívvel.

 

 

Az évek során a Szászrégeni Református gyülekezetben, ahova tartozunk, több generáció gyerek, ifjú, dícséri Istent a Sófár zenekarban. A piciSófár talán azokból a gyererekekből áll, akik nagyon fiatalon dícsérik az Urat.

 

 

Olyan gyerekek, akik között a legfiatalabb 5 éves, a legidősebb 11 éves, de ennek ellenére vállalják azt, hogy az Úrnak szolgáljanak, Őt dícsérjék tiszta gyerekszívvel. Számukra az, hogy erre ay alkalomra meghívtak, nagy örömöt jelent. Izgalommal beszélnek róla minden próbán és számolják, még mennyi idő van hátra, még hányat tudunk próbálni addig. Igazi öröm, tiszta szívből jövő láng van a kis szivekben. Ezt szeretnénk elhozni nektek is a Válts irányt – IKE fesztiválra . Gyertek el, hogy minél többen együtt dícsérjük az Urat.